Ha az ember színlel dolgokat, akkor az egész élete rettenetes munka lesz. Ötvenéves korukra már nagyon, nagyon fáradt színészek az emberek. Úgy ötven évig lehet színészkedni. Azután már nagyon elfárad az ember.
Ha viszont az ember nem színészkedik, és két ember talál egy valódi kapcsolatot, akkor az a kapcsolat nem fárasztó, hanem éltető. Van valami energia, ami megtölti azokat, akik valódi kapcsolatban állnak.
Mondjuk, hogy van egy kút, ahova nem lehet egyedül menni. Ha az ember egyedül megy ahhoz a kúthoz, akkor semmit nem kap. Ketten vagy többen kell odamenni, és akkor mindenki egyszerre kap energiát. Egyszerre kapja a vizet. Én nem vagyok katolikus, de Krisztus pontosan ugyanezt mondta. Azt mondta, hogy ahol két vagy több ember összegyűlik az ő nevében, akkor ő is ott lesz. Ha van egy közösség és ez egy valódi közösség, akkor éltet. Ha pedig hamis a közösség, akkor hamar meghalunk. Vagy nagyon fáradtak leszünk.
---
Vannak olyanok, akik például börtönbe kerülnek, mert csak a börtönben érzik biztonságban önmagukat. Ott biztonságérzetük van, mert az egy tartály. Az egy olyan tartály, olyanok a falai, hogy onnan nem lehet kitörni. Ők a maximális biztonságot csak a börtönben tudják érezni. És vannak olyanok, akik rettenetesen félnek attól, ami bennük van, és csak akkor tudnak végre relaxálni, hogyha zárt osztályra kerülnek. Csak a zárt osztály tudja őket tartani, nincs olyan anya, nincs olyan apa, nincs olyan szerető, aki őket ölelve meg tudná tartani, mert úgy érzik, ha feldühödnek, akkor vége a kapcsolatnak. Vagy ha sírnak, akkor vége a kapcsolatnak.
Szerintem egy ilyen zárt hely, mondjuk egy nagyon jó, első osztályú hotel, ahol a szobák falai gumiból vannak, sokkal jobb lenne. Az ember bemehetne oda, amikor éppen egy tartályra lenne szüksége, de nem lenne zárt, hanem egyszerűen be lehetne menni oda pár órára, és aztán ki is lehetne jönni onnan. Szerintem szükségünk van arra, hogy legyen valami tartály, amiről tudjuk, hogy onnan nem tudunk kitörni, és amelyben olyanok lehetünk, amilyenek vagyunk. Amikor pedig túl vagyunk rajta és kinyitjuk a szemünket, akkor valaki van ott, aki még mindig szeret minket. Ez a normális gyerek-anya élmény.
---
Katolikus barátaim nekem gyakran azt mondják, hogy mi, egyének, sejtek vagyunk Krisztus testében. Így felmerül a kérdés, hogy melyikünk ráksejt, és melyikünk nem ráksejt? A ráksejt az a sejt, aki nincs összeköttetésben azzal a princípiummal, ami éltet engem. Tehát van néhány milliárd sejtem, és azok úgy vannak szervezve, hogy engem éltessenek. Én élek a sejtjeimben, a sejtjeim élnek bennem. Na most egy olyan sejt, aki elválasztja magát a többitől, az kiesik abból a princípiumból, ami engem éltet. És akkor elkezd nőni, szaporodni magányosan, önzően, kapitalista módon, és halvány gőze nincs, nem is érdekli, hogy a környezetével mit csinál. Tehát a ráksejtek teljesen lerombolják a saját környezetüket, csak nőnek, nőnek, de nem harmonikusan nőnek és halnak meg, mint a többi sejtjeim. Minden hét évben új vagyok materiálisan, de ami engem összetart, az az életséma (görögül telosz), ami én vagyok, és azok a sejtek, amik élnek bennem, és kommunikálnak egymással. Van tehát egy összhang. Azok a sejtek én vagyok. De a ráksejt csak egy önző, izolált sejt.
Ha én az életemben elválasztom magam a többi embertől, és csak azzal foglalkozom, hogy én éljek, akkor nagyon nagy veszélyben vagyok, mert akkor a sejtjeim pontosan ugyanazt tehetik, amit én csinálok. Elkezdik izolálni magukat, és akkor valami történik, aminek semmi köze nincs az én életemhez, sőt, le fogja azt rombolni. A gyógyító princípium, amit Simontonék tanítottak nekem, az az, hogy ha valaki ilyen helyzetben van, mint ez a negyvenéves ember, aki eljött hozzám, akkor esetleg az segíthet, ha kinyílik a többi ember felé.
Ha nem saját magáról gondolkozik, hanem talál valamit, amiért érdemes összeköttetésbe lépni a világgal, vagy más emberekkel. Még az is, hogy eljött hozzám, egy új kapcsolat lehetősége.
A másik dolog, amire rájöttem, és ez mindenféle betegséggel kapcsolatban így van, hogy van az emberben valami, amit úgy nevezhetünk, hogy életakarás, élni akarás. Ha valóban van bennem élni akarás, akkor valószínű, hogy általában egészséges leszek. Hogyha valami miatt úgy érzem, hogy most már nem akarok élni, nincs értelme élni, akkor egyre betegebb leszek. Vannak, voltak olyan orvosok, akik írtak arról, hogy tulajdonképpen mindegy, hogy mivel beteg az ember, az orvos feladata az, hogy úgy beszéljen a beteggel, hogy fellángoljon a beteg életereje vagy életakarása. És mi lenne az, ami növelné valakinek az élni akarását?
Például, ha beteg vagyok, akkor nem motivál, hogy elképzelem, hogy egészséges leszek. Az motivál, ha tudom, hogy mire használnám az egészséges énemet, ha egészséges lennék. Ha tudom, hogy mi lenne az, amiért érdemes lenne egészségesnek lenni.
Emlékszem, amikor egy nőtől, aki beteg volt, megkérdeztem, hogy mit gondol, mi lenne az? Erre azt mondta, hogy ha egészséges lennék, akkor kitakarítanék. Mondtam, hogy az nem jó…
---
Ha azt mondom, hogy nem tudok kijönni valamilyen szituációból, akkor arról is kell gondolkozni, hogy mit jelent, hogy ezt mondom. Olyan könnyű mondani dolgokat, amik semmit nem jelentenek. Mert ha nekem valahonnan, valamiből ki kell jönnöm, az azt jelenti, hogy valamiben benne vagyok. De hát miben vagyok benne? Hogy jutottam bele? A nyelv nagyon könnyen elsiklik az ilyen dolgok felett.
Például, felfedezhet az ember egy hazugságot is. Mondjuk, hogy cigarettázom. És ahogy cigarettázom, azt mondom nektek, hogy nagyon szeretnék nem cigarettázni. „Rettenetes, hogy mit csinál a tüdőmmel, köhögök és mégsem tudok leszokni a cigarettáról!” Szerintem ezzel a dologgal valami nem stimmel. Mert ha az, amit csinálok, és az, amit mondok, nem ugyanaz, akkor egy élő hazugság vagyok.
Ezt kétféleképpen lehet tisztázni, és az, hogy tisztázom-e, csak rajtam múlik.
Az egyik lehetőség az, hogy cigarettázom. Te erre azt mondod nekem: - Te cigarettázol? Hát ez rettenetes, tüdőrákban fogsz meghalni! Én erre így válaszolok: - Te azt hiszed, hogy engem az érdekel? Azt hiszed, hogy én hülye vagyok? Cigaretta nélkül az élet nem ér semmit! Inkább cigarettázom, és rövid az életem, mint hogy nem cigarettázom, és hosszú!
Hát ezt megértem. Ha valaki ezt így végiggondolja, és így ki tudja mondani, akkor az, amit mond, és az, amit csinál, az ugyanaz. Így rendben van.
A másik lehetőség, hogy valaki, aki cigarettázik, rájön, hogy cigarettázni nagyon rossz, és azt mondja: - Többé nem cigarettázom! Nem jó cigarettázni, nem cigarettázom!
Ez is rendben van.
De az, hogy nem cigarettázom, és azt mondogatom, hogy jaj, de jó lenne cigarettázni, vagy cigarettázom, és azt mondom, hogy jaj, de jó lenne, ha nem cigarettáznék – mindkettő hülyeség! Mindkettő hazugság.
Ha egy valamire emlékeznétek ebből a beszélgetésből, szerintem a következőre lenne nagyon jó emlékeznetek. Ha valakivel találkozom, aki valamit mond, és más valamit tesz, akkor nagyon kell arra vigyázni, hogy arra figyeljek, amit tesz. Nem arra, amit mond. Mert azok az emberek az életünkben, akik mást mondanak, mint amit tesznek hipnotizálnak minket. A szavak hipnotizálnak, hogy ne figyelj arra, amit csinálok, figyelj inkább arra, amit mondok. Tehát ha nem akarsz hipnózisban lenni, akkor soha ne arra figyelj, amit az emberek mondanak, hanem mindig arra figyelj, amit csinálnak.
Feldmár András: Feldmár mesél
