A vákuum különös valami, pontosabban a valami hiányának különleges állapota. Megkülönböztetünk kis, közepes, nagy és ultranagy vákuumot, aszerint, hogy köbcentiméterenként hány atom illetve molekula maradt benn a térben. Ha csak pár ezer atom van egy köbcentiméternyi térfogatban, az már ultravákuumnak számít. Ultravákuumot rendkívül nehéz létrehozni. A leszívás mindig többlépcsős módon történik: az elővákuum szivattyút turbó- illetve molekuláris vagy diffúziós szivattyúk követik, s végül a krioszivattyú lép működésbe, ami a néhány Kelvin fokú folyékony hélium vagy hidrogén segítségével kifagyasztja a vákuumtérből a „ritkán” lévő atomok további hányadát. Minél nagyobb vákuumot akarunk elérni, az eljárás költsége annál magasabb, az ár pedig exponenciálisan nő a csökkenő atomszámmal. Az abszolút vákuum - amelynél már egyetlen atom, sőt, az elektromágneses sugárzás egyetlen energiakvantuma sincs jelen a térben (eltekintve a mindig jelenlevő fluktuációktól) - elérése lehetetlen.
Hiába, Univerzumunkat mindenhol zsúfolásig megtölti az anyag és az energia, nem hagy szinte egy kanyi helyet sem. A világűr, a bolygók, a naprendszerek és a galaxisok közti tér temérdek anyagot tartalmaz; még ott is, amire azt mondjuk, hogy a semmi, még az is tele van csillagközi porral, és mindenekelőtt hidrogénnel, ami a napok fúziós tüzelőanyaga, és nem utolsósorban fénnyel - a „tiszta” energiával - amely ezen napokból és más irdatlanul öreg forrásokból származik. Abszolút vákuum tehát sehol sincs; legfeljebb vannak sűrűbb és ritkább helyek. Abszolút vákuumot, az anyagtalanságot létrehozni éppúgy nem lehet, ahogy nem lehet megfogni és megállítani az időt.
És most figyeljenek! Amit fent írtam, nem igaz. Egyszerűen megcáfolta az idő!
Ez a történet pedig valójában itt kezdődik:
Abszolút vákuum valóban nem volt mindaddig, amíg meg nem jelentek az első vákuum kereskedők. A vákuum kereskedők szó szerint vákuumot árultak szerte a Földön. Senki nem tudta, hogy honnan jöttek, ahogy azt sem, hogy honnan szerezték a lehetetlent, a tökéletes vákuumot. A vákuumot kis hatszög alapú, fekete hasábokban árulták. A hasábokban pedig a tökéletes semmi volt. A hasábok különleges anyaga semmi mást nem szolgált, mint hogy távol tartsa az anyagot, a fényt illetve minden más energiát attól az egy köbdeciméternyi tértől. A kemény, fekete, különös hasábok elképesztették valamennyi ország tudósait. Bonyolult berendezéseket terveztek, hogy megcáfolják a lehetetlen létezését, de minden kísérlet, amiről a tudományos sajtó beszámolt, a vákuumkereskedőket igazolta: a kis hasábok tényleg vákuumot tartalmaztak. Alig telt el néhány hónap és a vákuumkereskedők a világ legszkeptikusabb, legkonzervatívabb embereinek, a természettudósoknak a hadát már meg is győzték. A többi pedig? Majdhogy nem csak jó propaganda kérdése volt.
Amíg a fizikusok főleg azt kérdezték, hogy hogyan csinálták, addig a világ gyakorlatiasabb fele azt kérdezte, hogy: de mire jó ez az egész? Mire jó nekünk egy kis doboz, amiben tökéletes semmi van? Ám ez utóbbi kérdésre hamarosan meg is kaptuk a feleletet.
*
Történt, hogy a vákuumkereskedők egyszer csak ott voltak mindenhol. Reklámoztatták magukat a médiában: újságok hasábjai közt és a címlapjain, utcai plakátokon, és tőlük harsogott minden tévé az öt kontinens minden civilizált szegletén (azaz ahová már befúrta magát a televízió). A vákuumkereskedők vákuumshopokat nyitottak minden ország minden városában. Ezekben az üzletekben semmi mást nem lehetett kapni, mint tiszta vákuumot. Hogy az mire jó? Azon kívül, hogy önmagában, tudományos szempontból rendkívül érdekes dolog, tulajdonképpen semmire. DE! Az emberek irdatlan pénzeket megadtak a vákuumért - a kis fekete hasábot ugyanis igencsak drágán adták a kereskedők. A kereslet pedig rohamosan növekedett. Egy hónap sem telt bele, és senki nem kérdezte többet, hogy mindez mire jó. Értékcikk lett, pontosan ugyan úgy, ahogy érték az arany. Hányan kérdezik, hogy az arany mire jó? Leszámítva nemesfém jellegét és jó vezetőképességét, amiért az elektronikai iparban használják, valljuk be, az arany semmire se jó. Ha jól belegondolunk, a sokkal keményebb, fizikailag ellenállóbb vashoz képest az arany gyakorlati szempontból értéktelen. Értékké az teszi, hogy az emberek rajonganak érte. Hogy szép ékszerek készíthetők belőle, csak álmagyarázat, hiszen más, kevésbé „értékes” fémekből is hasonlóan szép dolgok készíthetők. Hogy kevés van belőle? És ugyan mihez kevés? Nem, az arany azért értékes, mert kineveztük értékesnek. A vákuum ugyan így vált értékké.
Az emberek megőrültek azért, hogy saját vákuumuk legyen. Hamarosan a gazdagabbak legtöbbje minden pénzét vákuumba fektette. Na, nem csak azért, mert drága divatcikk lett, hanem mert a növekvő kereslettel együtt természetesen egyre többe is került a semmi. A semmiből pedig még több pénzt, abból pedig még több semmit reméltek. A vákuum megjelent a tőzsdén, és tarolt: árfolyama rohamosan emelkedett és csak emelkedett. Ezt látva sokan - főként azok, akik vagyonukat efféle üzletek sorozatával keresték - mindent eladtak, és helyette vákuumot vettek maguknak. A vákuum ára, a bevezetést követő árhoz képest hamarosan ezerszeresére szökött. A kis- és középemberek többé nem tehették meg, hogy vákuumot vegyenek, hogy a vágyott fekete dobozkával lepjék meg a családot karácsonyra. Sőt, ezek az emberek egyre inkább megszabadulni akartak fekete dobozkáiktól, hiszen azok már nagyon sokat értek - elcserélték a semmit pénzre, a pénzt pedig elcserélték olyan dolgokra, amire nagy szükségük volt. A vákuum pedig azok kezében kezdett gyűlni, akiknek mindenük megvolt, de nem volt semmijük.
Egy fél év és az országok közti elszámolás eszköze is a vákuum lett. Az arany szerepe perifériára szorult; egy nemzet gazdagságát abban mérték, hogy mennyi vákuum van az országban. Mivel a vákuumkereskedők nem részesítettek egyetlen országot sem előnyben, így az átállás egyéb javakról a vákuumra nem okozott feszültségeket a nemzetek között - pedig mit könyörögtek nekik a legnagyobbak, mekkora összegeket ígérgettek nekik a semmi egyedüli jogáért. A jelentős változás az emberek életében jelentkezett. A kisemberek, a középosztály hamarosan jelentős javakra tett szert. A kezdetben olcsón vett vákuumaikért házakat, telkeket, bútorokat, ruhákat és egyéb ingó és ingatlan dolgokat vásárolhattak. És ezért csak a semmit kellett adniuk! A gazdagabbak pedig semmit nem csökkenő mohósággal kaptak továbbra is a semmi után.
És most figyeljenek!
A vákuum egyszer csak elkezdett szivárogni. Történt, hogy egy napon a világ valamennyi országának valamennyi szegletén felhalmozott fekete vákuumtartályocskákon szemmel is jól kivehető hajszálrepedések szaladtak végig. A dolog nyilvánvaló volt: eltűnt a drága vákuum: a semmi megsemmisült! És mindezzel megsemmisült emberek és országok semmivagyona is. A csapás irtózatosan súlyos volt. Ezrek mentek egyik pillanatról a másikra tönkre. Mindeddig volt semmijük, ettől kezdve pedig semmijük sem maradt.
És mi lett a vákuumkereskedőkkel? Semmivé váltak. Azazhogy... semmivé váltak az emberek fejében. A vákuumkereskedők, még mielőtt a botrány kirobbant volna, felhasználva a befolyásuk alatt működő tévétársaságokat, hipnotizálták az embereket a Föld minden civilizáltnak nevezett szegletén. És az emberek fejéből minden kitörlődött a vákuumról, és hogy nemrég mindezt még milyen értékesnek tartották.
És aztán? A vákuumkereskedők természetesen profilt váltottak, hogyan is lehetett volna másképp? Önöknek elárulom. A bankszakmában telepedtek meg. És hogy mit ki nem találtak? A dolgot úgy nevezték el, hogy számítógépes folyószámla. Képzeljék! Az emberek vagyona néhány elektromos bit egy-egy számítógépben. És az emberek megőrülnek ezért.
És most figyeljenek! ...
Bükki Tamás
