„…furcsa közönyt tanúsítanak a fényűzéssel szemben (…) az emberek, akik tönkreteszik (…) magukat a vagyonért és a fényűzésért. Ez az emberi ellentmondás mindenütt megnyilatkozik, ahol a lélek szenvedélyesen viaskodik önmagával. A szerelmes selyembe akarja bújtatni, lágy keleti kelmékbe akarja öltöztetni kedvesét, akit többnyire egy pucér fekhelyen birtokol. A becsvágyó a hatalom csúcsára álmodja magát, míg a meghunyászkodás sarába aljasul. A kereskedő nyirkos és egészségtelen butikja mélyén szűkösködik, de közben tekintélyes házat építtet, melyből fiát, idő előtti örökösét majd barátságosan kiárverezik.”
Balzac: A szamárbőr
