Szív Ernő

Volt Brukkelklein Rezsõnek egy lemeze, afféle éjfekete bakelit az ősidőkből. Bárhová indult, mindig a disznóbőr utazótáskába rakta. Azon a lemezen Eddie Reim a Baker fiúkkal játszott, akik eredetileg öten lettek volna, ám az apjuknak a negyedik gyermek után felforrt a magja. A férfi nem emlékezetett rá, miképpen került hozzá a lemez. Talán egy párizsi szajnasátorban alkudott meg érte, talán Teplicében ajándékozták neki cseh kőfaragók. Az Eddie Reim és a Baker fiúk című lemez Brukkelklein Rezsõ kedvenc lemeze volt, és a kedvenc lemezünket nem hallgatjuk meg mindennap, mert nem. Azt a zenét, amelyet a legjobban szeretünk, nem alázzuk meg azzal, hogy egymás után hússzor föltesszük, kivételes alkalomként évi négyszer illesztjük tű alá a korongot, és olyankor iszunk egy konyakot. Mint ahogy bizonyos ruhadarabokkal teszünk. Olyan zakót venni, mondta Brukkelklein Rezső, ami harmincháromszor lehet rajtad, mert arra van kiképezve. Vagy ahogy némely nőkkel bánunk, igen, vannak ilyen nők, akiket kétévente szabad csak felhívni, akkor viszont kötelező. Drágám, az angyalok nem tudnak összeadni, mert mindent egyszerre látnak. Ha utazott Brukkelklein Rezsõ, vitte magával a lemezt. Ott pihent a bőröndjében, amikor Máltára utazott, Avignonba, Malmöbe vagy Karlovy Varyba.

A lányt Júlia Morgennek hívták. A lemez kicsit sercegett, és néha ugrott a tű is. A lányt úgy hívták, hogy Júlia Morgen, és ha megjött Brukkelklein Rezsőhöz, óvatos mozdulattal leült az ágy szélére. Ha szeretnek, és az jó neked, nem akarsz tudomást venni a tékozlásról. A lányt úgy hívták, hogy Júlia Morgen, széles csípője volt, a dekoltázsa fölött pedig vihar tombolt. Mint például a balatoni viharokban. Nem azért fulladnak meg, mert nem tudnak úszni. Hanem mert a vízfelszín fölött a pára olyan sűrű, mintha a felhőkbe érne a fejed. Júlia Morgen mindig akkor lépett elő a világvégi ködből, amikor a férfi fölrakta Eddie Reim és a Baker fiúk lemezét. Vannak szabályok. A világon minden énekszámhoz tartozik egy nő. Eddie Reim szaxofonszólójához Júlia Morgen tartozott. Ha Brukkelklein Rezső tű alá illesztette a lemezt, s Baker fivérek játszani kezdtek, csakhamar megérkezett Júlia Morgen. Olyan volt, mint egy angyal, aki ember szeretne lenni.

- Soha nem Istent érintjük, csupán csak a ruháját. Vagy még azt sem. Nem a testét, nem a ruháját, hanem a ruhájából kilógó cérnaszálakba kapaszkodunk, rontott konfekció, vagy amikor kitör a vihar. Egyetlen lélegzet miatt elsötétül az ég. Aki nem tud olyat mondani, amitől a tehetségtelenek idegesek lesznek, maga is tehetségtelen. A Kék Róka Vendéglő az a hely, ahol meggyilkolt dalszövegírók tárgyait, egy fésűt, irattárcát, hamis pecsétgyűrűket osztogatnak a pincérek.

Ha Júlia Morgen elment, üres konyakos pohár, csikk, gyűrt ágyhuzat maradt utána. Szabály az is, hogy egy nő képes a hátadba harapni szeretkezés közben, pedig te egész éjszaka a tenyeredben tartottad az arcát. Nem hajnal van még, drágám, csak sírsz. Szabály volt az is, hogy Júlia Morgen nem maradhat. Aki vonalas füzetben tanul meg írni, a lelke mélyén mindig félni fog a variációktól.

Brukkelklein Rezső szarvasbőr kendővel áttörölgette és elcsomagolta a lemezt, akár Máltán volt, akár Avignonban, Malmöben, hol, bárhol. Nem idegesítette a sercegés, a pattogás, a tű alattomos ugrándozása. Éppen ellenkezõleg. Hiszen egyszer Krk szigetén a kabócák is eljátszották a német himnuszt. A kedvenc lemezünket nem tesszük föl naponta. Szabályok vannak, mert csak úgy éri meg. A szabály az volt, ha a férfi föltette a lemezt, csakhamar megérkezett Júlia Morgen, leült az ágy szélére, vagy a konyhaasztalhoz, elszívott egy cigarettát, és aztán reggel elment.

- Egy szegény svéd elhatározta - magyarázta a lány -, hogy ő lesz a legmagasabb halott. Ezer évre hitelesített léghajója volt, a Kavdögn. Azt mondta ez a svéd, hogy reméli, ő lesz az első halott is, aki majd megváltoztatja a madarak repülési szokásait.

A nagy érzésekből csak az árnyékok érdekelték. Júlia Morgen, drágám. Amikor Brukkelklein Rezső már fél éve nem látta, kiballagott a piacra, nézte a kupacba rakott halakat. Júlia Morgen, drágám, élsz? Engem nem érdekelnek a látomások. Nekem a tenyerem alá jön minden, ha úgy akarom. Brukkelklein Rezsõ kicsit berúgott a piacon, hazament, fölrakta a lemezt.

- A gengszterirodalomban a káró ász rossz ómen - bólintott Júlia Morgen. - Amikor a Nyugati Tizenötödik utca egyik lepattant olasz vendéglõjében Joe Masseirát szétlõtték Lucky Luciano emberei, a halott gengszter a káró ászt tartotta a kezében.

Eddie Reim is játszotta a Káró Ász szólót, és úgy fejezte be, hogy elõvett a zsebébõl egy pisztolyt, és a plafonba lõtt. Eddie Reimnek sok szólója volt, amiket különbözõ nevekkel jegyez a szakirodalom, de egy szólót mindenki csak így emleget, hogy az Eddie Reim-szóló.

- A leghosszabb dobszólót három hónapig játszotta egy dzsesszosztály - ingatta a fejét a lány.

Nos, Júlia Morgen? Bizonyos nőket nem szólíthatunk meg soha. Lesz világítás a koporsóban? Olyan hangosbemondókat gyártsatok, hogy négy méter mélyen is hallani lehessen a híreket. Brukkelklein Rezső sokáig nem tudott semmit Eddie Reim haláláról. Volt az a lemeze, az utolsó koncert, ami világhírűvé tette az Eddie Reim-szólót. Próbálták mások is eljátszani, utánozni, mit mondjunk még, na igen, kivonatolni, idézni, utalni rá, átírni, hahh, szánalmas nyikorgás lett a vége.

Eddie Reimet koncert közben lőtték meg. Eddie Reim a Baker fivérekkel játszott akkor is, és amikor Júlia Morgen belépett a bár ajtaján, megállt a küszöbön, a zenész szaxofonja egy pillanatra elhallgatott, mintegy lélegzetvételnyi figyelemmel adózott a kivételes eseménynek, mert lehet köszönni is a csönddel. Aztán tovább játszottak. Este volt, pontosan 11 óra tizenkét perc. Júlia Morgen helyet foglalt, és rezzenéstelen arccal hallgatta a koncertet. A mandulakoktélt megszórják fahéjjal, ízlés szerint citromgerezdet és narancsreszeléket is adunk hozzá. Felesleges olyan kapkodva lélegeznetek. Csináld kevesebbszer, de jobban figyelj. Volt egy holland nagybőgős, kiváló jellem, nagy test, nagy lélek, imádkozás után úgy játszott, hogy szakadtak a húrok. Egyszer Eddie Reim öt portugál fésűmuzsikussal adott koncertet.

Alig múlt éjfél, amikor Julia Morgen fölállt, és rálőtt Eddie Reimre. A zenész szíve fölött vérfolt utánzott egy rózsabimbót.

- Mozart vagyok! Mozart vagyok - ugrott talpra egy vendég, majd észbe kapott, és csendesen visszaült a whiskyje mellé. Igen, a zenésznek meg kellett volna halnia, de Eddie Reim meg sem rezdült. Játszott tovább. Éppen csak a szeme nyílt ki egy pillanatra, és mintha Júlia Morgenre pillantott volna, olyan átkozottul bizonytalan az egész, ki hitelesíthet egy szemvillanást. Eddie lehunyta a szemét, és játszott tovább. Így született meg az Eddie Reim-szóló, harminckét perc tíz másodperc mindössze, le van írva, és a partitúra. törv. védve. Sok tehetséges zenész megpróbálta, de igazából senki sem tudja eljátszani. Eddie a szaxofonjával lélegezte az utolsó perceket. Aztán leeresztette a hangszert és csöndesen összecsuklott. Júlia Morgen fölállt, s a szoknyáját megigazítva elhagyta a bárt. Akkoriban még az ilyen szórakozóhelyek úgynevezett bárorvost tartottak fent. Eddie halott volt. A bárorvos csóválta a fejét, nem értette a dolgot, hiszen a lövés szétroncsolva szívet azonnali halált okozott.

Ismered azt a viccet, amikor Isten bemegy a Találmányi Hivatalba? - kérdezte a lány, amikor utoljára jött Brukkelklein Rezsőhöz.

- Ismerem - mondta a férfi.

Az utolsó éjszaka olyan sötét volt, hogy. Feküdtek egymás mellett csupaszon, világított a testük, mint a félelem, és már vagy ötödjére hallgatták végig az Eddie Reim-szólót.