Lázár Ervin: A molnár fia zsák búzája

2007.07.26. 21:17 | Madelaine | Szólj hozzá!

A faluvégen laktak a molnárék, a patak mellett, takaros kis házacskában. Igaz, a kéményből hiányzott egy darab, meg a tetőn is tátongott egy-két jókora lyuk, de azért takaros ház volt, hiszen rezgő nyárfa állt az udvarában, rozmaring nőtt a csonka kéményen, a tetőn meg egész esztendőben úgy zöldellt a moha, hogy mindenki megbámulta, aki arra járt.

 

Ezért volt takaros a szegény molnár háza. De a fia volt mégis a legtakarosabb. Hetedhét országon nem találhattak nála különb legényt. Erős is volt, okos is, bátorságért sem ment a szomszédba, s ha dolgozni kellett, akkor is ember volt a talpán. S mint afféle legény, szerette a nótát, a jó bort meg a táncot. Talán kicsit jobban is szerette, mint kellett volna. Nem nagyon sokkal, de azért icipicivel mégis.

 

Mikor aztán huszonegy esztendős lett, odaállt eléje az apja.

 

– Megnőttél, fiam, ember lettél – mondta neki –, itt az ideje, hogy megállj a világban a saját lábadon. Én szegény ember vagyok, nem adhatok neked sok útravalót, de amit kapsz, jól becsüld meg, és mindig csak azt tedd, amit most mondok.

 

Kíváncsian várta a legény a folytatást, az apja meg ezalatt bement a malomba. Volt itt egy zsák búza. Nagyon régen őrizték, tartogatták, akkor sem nyúltak hozzá, mikor betevő falatjuk sem volt, pedig csak ezt a zsák búzát kellett volna a garatba önteni, aztán lett volna lisztjük, kalácsuk. Hanem a molnár soha nem engedett a zsákhoz nyúlni, pedig hej, de sokszor maradtak ebéd meg vacsora nélkül!

 

Ezt a zsák búzát hozta ki a molnár a keleplő malomból, s a fia elé tette.

 

– Ez az útravalód, fiam – mondta.

 

– Ej, édesapám – ámult el a legény –, nem jobb lenne ezt cipó formájában elvinni? Vagy eladnánk, két tallért is megadnak érte, azért aztán mindenfélét vehetnék az úton, amíg munkát nem találok. A tallérnak zsák se kell, könnyű is, kicsi is, elfér a zsebemben.

 

A molnár a fejét rázta.

 

– Nem úgy van az, fiam. Nem tallér kell neked, hanem ez a zsák búza. Mert jól jegyezd meg, ilyen búza nincs több a világon, ha ezt elveted, ezer zsákkal terem.

 

Ez tetszett a legénynek. Még hogy ezer zsákkal! Az lesz ám csak az igazi gazdagság, nem jár ő többet mezítláb soha életében, és még a király is megsüvegeli. Körül is nézett mindjárt, hogy hol találna vetéshez alkalmas földdarabot.

 

Az apja észrevette, hogy a fia már keresi is a helyet a vetésnek, s megszólalt gyorsan:

 

– Hanem, fiam, van ám egy bökkenő. Nem vetheted oda a búzádat, ahova akarod, mert akkor egy szem nem sok, annyit sem terem. Egyetlen hely van csak a világon, ahova elvetheted. Lehet, hogy közel van, lehet, hogy messze, én azt nem tudhatom. De ha akarod, biztosan megtalálod, csak erő kell hozzá, és csüggedned nem szabad soha.

 

Vakarta a legény a feje búbját.

 

– Mégis, hogyan találom meg? Nem indulhatok vaktában a világnak!

 

– Azt nem is kéri tőled senki – nyugtatta meg az apja. – Ezen az úton elindulsz napkelet felé. Keveset pihenj, keveset aludj, csak éppen annyit, amennyi szükséges. Menni kell, menni! S amikor aztán egy dombocskához érsz, állj meg, vedd le a válladról a zsákot, és vesd el a dombocska földjébe a búzát. De nem lehet ám akármilyen dombocska. Ennek a dombocskának fekete humusz a földje, puha, omlós. A legtetején meg három fenyőfa áll, s mind a három fenyő csúcsán egy piros begyű madár énekel.

 

Jól van, elbúcsúzott a legény a szüleitől, az édesanyja még sírt is egy sort, de nem tartóztatta, hiszen tudta jól, egyszer minden legénynek neki kell vágnia a világnak.

 

Ment, mendegélt a legény, még fütyörészett is, pedig ugyancsak húzta a vállát a jókora zsák. De azt gondolta magában, mit számít ez a kis fáradság, amikor ekkora gazdagság vár rá. Még meg is simogatta a nehéz zsákot.

 

– Ugye, zsákocska, nem hagyjuk mi cserben egymást?

 

Az országút nagyon hosszú, nem lehet látni se elejét, se végét. A nap egyre feljebb kapaszkodott, nem volt az égen egy árva felhő, meleg volt, verejtékezett a zsák alatt a legény. De nem hagyta magát. Ment csak keményen. „Egy kis felhő nem ártana ugyan – gondolta magában –, de ha nincs, nincs. Meg kell találnom a dombot.”

 

Három nap, három éjszaka ment egyfolytában. A zsák már nagyon nyomta a vállát, s lába is fájt kegyetlenül.

 

– Na, most már igazán itt lehetne az a dombocska – mondta bosszúsan a negyedik nap reggelén, de bizony dombocskának még csak nyoma sem látszott semerre.

 

Lefeküdt hát a legény, feje alá tette a zsákot, s nemsokára el is aludt. Azt álmodta, fényes hintóval állított be az apjához meg az anyjához, s olyan kéményt rakatott a házra, meg úgy befoltoztatta a lyukat, hogy a nap megállt csodálkozni az égen. El is mosolyodott álmában. Kisvártatva aztán felkelt, vette a zsákot, és továbbindult. Most már nem lehet messze a dombocska – gondolta. De bizony a dombocska nem látszott semerre. Újra eltelt három nap. Megint nagyon elfáradt, s már az járt az eszében, talán nem is mondott igazat az apja, amikor meglátott egy dombocskát.

 

– Na végre! – örült a legény, és meggyorsította lépteit, s mintha még a zsák is könnyebb lett volna a vállán.

 

Mikor közelebb ért, látja ám, hogy a dombocskának sárga homok a földje, a tetején meg egyetlen fenyő áll, s a fenyő csúcsán egy zöld begyű madár énekel.

 

– Ejha! – csodálkozott a legény. – Mintha az apám azt mondta volna, hogy három fenyőt találok meg fekete földet. De hiszen itt a domb. Apám biztosan tévedett.

 

Aztán arra is gondolt, hogy tovább kellene vinni a zsákot.

 

– De hiszen más domb nincs itt semerre – mondta; fogta hát a zsákot, letette, kioldozta, és elkezdte vetni a szép piros szemű magot. Szórta, szórta, még dudorászott is, bár azért a három fenyő, a fekete föld meg a piros begyű madarak nem hagyták nyugodni. Egyszer csak látja ám, hogy a zöld begyű madár elhallgatott a fenyőn, és ijedten verdes a szárnyával.

 

– Mi bajod, kis madár? – kérdezte a legény.

 

– Nem a te földed, nem a te földed! – csivitelte a madár.

 

 

 

 

 

Hej, ennek a fele sem tréfa! Gyorsan bekötötte a legény a zsák száját, vállra kapta, aztán neki az országútnak. Sokkal könnyebb lett a zsák, hiszen a fele mag hiányzott – de azért a legény mégis nehezebbnek érezte. Fel sem mert nézni nagy bánatában, csak az utat bámulta egyre, lehajtott fejjel. Három hétig ment éjjel-nappal szakadatlan. A fél zsák búza már nagyon húzta a vállát, a lába is kisebesedett. „Most már igazán megszenvedtem érte, hol van hát a domb – morgott magában. – Elég lesz a fél zsák búza is, hiszen még így is ötszáz zsákkal terem. Cifra hintót ugyan nem vehetek, s otthon is csak a kéményt tudom megcsináltatni, a tetőt nem, de ez is több a semminél.”

 

Már-már elhatározta, hogy pihen egyet, mikor a látóhatár szélén meglátott egy dombot.

 

– Na végre! – kiáltott boldogan, és futásnak eredt.

 

A dombnál megint elcsodálkozott. Mert ennek a dombnak barna volt a földje, a tetején két fenyőfa állt, s mind a két fenyő csúcsán egy-egy kék begyű madár énekelt.

 

„Mintha apám három fenyőt mondott volna, meg fekete földet és piros begyű madarakat” – gondolta a legény, de aztán legyintett.

 

„Ugyan, honnan tudhatta volna ő! Meg aztán más domb nincs is a közelben. Ez lesz az bizonyára.”

 

Fogta a zsákot, kioldozta a száját, és vetni kezdte a búzát. Vetett, vetett, de valami nem tetszett neki. Fölnéz egyszer a fára, hát látja ám, hogy a két madár úgy verdes a szárnyával, mintha a szívüket szaggatnák.

 

– Mi bajotok, madárkák? – kérdezte ijedten a legény.

 

– Nem a te földed, nem a te földed! – csivitelték a madarak.

 

Fogta erre gyorsan a legény a zsákot, s szaladt az országútra. Hát alig megy néhány lépést, egyszerre csak lát egy dombot. Fekete a földje, három fenyő áll a legtetején, s mindegyik fenyő csúcsán egy piros begyű madár énekel.

 

Volt öröm, mikor meglátták a legényt. Csapkodtak a szárnyukkal örömükben, integettek boldogan.

 

– Megjött a mi fiunk, megjött a mi fiunk!

 

A legény meg csak állt, szólni sem tudott.

 

– Vessél már, vessél már! – énekeltek a madarak. – Rád vártunk.

 

Letette a legény a zsákot, belenyúlt, de bizony egy fia magot sem talált.

 

– Miért nem vetsz? Miért nem vetsz? – kérdezték a madarak.

 

Erre aztán ledobta a legény a zsákot, s elfutott, fájt a szíve, majd meghasadt. A három piros begyű kismadár meg holtan hullott le az ágról, a fekete földű dombocska egyszeriben kősziklává változott.

Látod, látod, molnár fia, miért szórtad el a búzádat!

Duma, az van!

2007.07.23. 23:12 | Madelaine | Szólj hozzá!

A tett halála az okostojás.

 

(Parti Nagy Lajos)

Ingrid Sjöstrand: Sietek

2007.07.23. 18:59 | Madelaine | Szólj hozzá!

Sietek.
Nem érek rá
leckét írni,
kivinni a szemetet,
kitakarítani.
Be kell majszolnom az egész világot,
mint egy paradicsomot,


mielőtt megöregszem,
mielőtt meghalok.

Haikuk Kosztolányi Dezső fordításában

2007.07.21. 14:27 | Madelaine | Szólj hozzá!

Soseki: ÚJ CSELÉDÜNK

Az uj cseléd szólt: «Rózsa a
nevem»
s egyszerre elborzadt a lelkünk,
mert hátrafordult és a púpja
feltünt.

Ryusiu: KISGYERMEK

Eltévedett kisgyermek. Nézd az
árvát.
Sir-sirdogál.
És közbe fog egy szentjános-
bogárkát.

Ryokwan: ABLAK

Kifosztva áll szegény lakom.
De a rabló a holdsugárt
meghagyta itt, az ablakon.

Sodo: KETTECSKÉN

Az aratási hold tündér sütésén
megyünk haza,
két régi cimbora: az Árnyam és Én.

Kinsha: HALÁSZOK

Hálót vetettek ők már sok-sok
ízben,
de mégse foghatták meg, ott
maradt
a csillagok visszfénye lenn a vízben.

Buson: HARANG

A templomi harang bronzán
libegve
alszik
egy csöppnyi lepke.

Si-cso: LÁNGÉSZ

Tudod milyen a lángész?
Mint télidőben
a tébolyult hold, mely bandzsán
reánk néz.

Tama: PAPIRSÁRKÁNY

Bezárva itt a Császárt kell
szeretnem
s szól a zene.
Papirsárkány, emelj hátadra engem.

Sirao: HOLLÓFÉSZKEK

A csúnya hollók -
ők is a fészküket készitgetik,
mert a szülői szivek mind hasonlók!

Ocsuji: HANGOM

Télen, mikor magam ülök
s hallom tulajdon hangomat,
megrémülök.

Basho: SZEGÉNYSÉG

Jöjj el barátom, bár kopott
tanyám van,
de nálam
a szúnyogok is oly kicsik,
hogy az embert alig csipik.

Buson: SÁRGA ŐSZIRÓZSA

Lámpám tüzétül
a sárga őszirózsa
nézd, elfehérül.

Onicsura: ÜNNEP

Virágban a cseresnyefák.
Mindenki izzó, vig selyembe
pompáz
s benn a ruhákba ott zörög
a csontváz.

A kisfiú, aki leradírozta az arcát

2007.07.08. 19:44 | Madelaine | Szólj hozzá!

Történt egyszer, egy messzi városban, hogy egy kisfiú leradírozta az arcát.

Először csak az egyik szemöldökét tüntette el, és rém mókásnak találta a dolgot. Beállt a tükör elé, és nagyokat hahotázott furcsa ábrázatán. A szülei éppen nem voltak otthon, látogatóba mentek az egyik nagynénihez, és megengedték a kisfiúnak, hogy otthon maradjon egyedül.

A felnőttek úgyis csupa értelmetlen dologról beszélgettek, csak elunta volna magát közöttük.

Később, amikor megint unatkozni kezdett, újra elővette a radírját, és leradírozta a másik szemöldökét is. Aztán a füleit. Kíváncsi volt, hall-e a fülei nélkül? Kiment a konyhába, a konyhaszekrényből elővett egy jókora lábast, és leejtette a földre, hogy nagyot csattanjon.

- Jé! - ámuldozott - Lám, lám, fülek nélkül is milyen jól hall az ember!

És nagyokat ugrándozott örömében, hogy milyen jó mókát talált ki magának. Majd visszament a tükörhöz, és tovább radírozott. Lassanként leradírozott mindent az arcáról, nem maradt más rajta, csak egy apró anyajegy az orra környékén. Ezt sem szerette, így hát leradírozta gyorsan. Most már igazán nagyon különösen festett a tükörben. Egy darabig még elszórakozott önmagán, de aztán jobb ötlete támadt: megtréfálja az embereket az utcán.

Magára kapta a tavaszi kabátját, de sapkát nem vett fel, nehogy eltakarja a fejét, és kirohant az utcára. Éppen kora délután volt, a város tele volt sétálgató emberekkel, családokkal. A kisfiú hirtelen nagyon magányosnak érezte magát közöttük - hiszen ő egyedül volt, neki senki sem fogta a kezét, mint a többi gyereknek, aki szembe jött vele az utcán -, és már éppen majdnem sírva fakadt, amikor mellette termett egy kislány. Nagyjából annyi idős lehetett, mint ő, és nem lehetett tudni, honnan került oda olyan hirtelen. Közelebb lépett a kisfiúhoz, és alaposan megbámulta az arcát.

- De furcsa kisfiú vagy te! Hogy hívnak? Hány éves vagy? Hol laksz? És hol vannak a szüleid?

A kisfiú először meglepődött, hiszen azt várta, hogy majd megijednek tőle az emberek. De úgy tűnt, senki sem ijedt meg tőle, csak komolyan és elgondolkodva nézték, mi baja lehet.

Ez kissé zavarba hozta.

- Szegény kisfiú! - törte meg egy együttérző anyuka a csendet - mennyit szenvedhetett, ha így elcsúfította magát!

A többiek nem szóltak, csak csendben álltak, közben egyetértően és szánakozva csóválták a fejüket. Ez még jobban zavarba hozta a leradírozott arcú kisfiút, és kezdte nagyon kényelmetlenül érezni magát. Gondolta, rájuk ijeszt, ezért elkezdett dühösen fújtatni, hadonászni, vicsorogni (ez, fogak nélkül, igencsak nehéz feladat volt...) De az emberek csak jóindulatúan nevettek rajta, jobb esetben megmosolyogták, és megveregették a vállát.

Dühében beleharapott a kezükbe, és szélsebesen elrohant a közelükből, hogy ne is lássa őket. Az emberek akkor egy csapásra megfeledkeztek az együttérzésről, és felbőszülve futottak utána, esernyőket, botokat lóbálva felé. Szegény kisfiú alig tudott elmenekülni előlük. Felszaladt a lépcsőn, és elbújt a szobájában. Fogai vacogtak, és egész testében reszketett. Egyre inkább úrrá lett rajta a szorongás: hogyan fog visszakerülni az arcára az orra, szája, szemei?

Óvatosan kimászott az ágy alól, és elkezdte törni a fejét. Legegyszerűbb megoldásnak az tűnt, hogy ő maga rajzolja vissza a leradírozott arcot, de ez sehogyan sem akart sikerülni neki. Hiába rajzolt szemeket, orrot, szájat magának, a ceruza nem hagyott nyomot az arcán, akárhogy hegyezte, nyomta oda a bőréhez. Kétségbeesésében elővette a telefonkönyvet, és elkezdett keresgélni benne. Végignézte az "sz" betűs szavakat, talál-e benne olyat, hogy:

"Szemrajzolás", de semmi ilyesmit nem talált. Aztán az "o" betű következett, majd az "f" betű, de sem "Orr-rajzoló", sem pedig "Fül-rajzoló" cég nem volt benne.

Úgy tűnt, senki sem tud segíteni rajta, ezentúl arc nélkül kell majd élnie. Mit szólnak majd a szülei, ha hazaérnek? Uram Isten, mit fognak szólni? - rémült meg még jobban a kisfiú.

- Nem kellett volna leradíroznom az arcom, nem kellett volna! - tépelődött kétségbeesetten.

És akkor valaki halkan kopogtatott az ajtón. A kisfiú először nem merte kinyitni, sőt, gyorsan el is bújt az ágy alá, hátha a szülei jöttek haza. Később mégiscsak előmerészkedett, és óvatosan kikukucskált a kémlelőn. Elképedve látta, hogy az iménti kislány áll az ajtó előtt, aki a rakparton odalépett hozzá. Lassan kinyitotta az ajtót, és a kislány belépett az előszobába.

- Milyen maszatos az arcod! Sírtál? - kérdezte kedvesen a kisfiútól. A kisfiúnak jólesett a kedvessége, mert őszintének érezte.

- Sírtam - vallotta be, és elcsodálkozott rajta, hogy a kislány látja a könnyeit, pedig azok nem is látszanak.

- Nem tudom visszarajzolni az arcom - panaszolta el a kisfiú -, pedig már nem akarok arcnélküli kisfiú lenni... nem valami szép ugyan az orrom, de akkor sem akarok többé arcnélküli lenni...

- Miért nem kéred meg a legeslegjobb barátodat, hogy rajzoljon neked egy arcot? - kérdezte a kislány. - Én ebben a helyzetben biztos a legjobb barátomat kérném meg, hogy segítsen nekem.

- Nekem nincsenek barátaim - felelte a kisfiú.

- Az meg hogy lehet? Barátai mindenkinek vannak. Vagy nem? - kérdezte önmagától elbizonytalanodva.

- Nem hiszem, hogy mindenkinek vannak barátai - felelte a kisfiú. - Biztosan vannak olyan emberek, akik magányosak, mert nincsenek barátaik...

- Hát, jó. Akkor leszek én a barátod, ha akarod. Én úgyis tudok barát lenni, sok embernek vagyok a barátja, van benne gyakorlatom. Akarod?

- Hát, jó. Legyél.

Azzal elővették a színes ceruzákat, és a kislány óvatosan visszarajzolta a kisfiú arcát. Először a leradírozott szemöldököket, majd a füleit, éppen abban a sorrendben, ahogyan a kisfiú letörölte.

Barátok is maradtak sok-sok éven át, és visszarajzolták egymás arcát, valahányszor letörlődött valamelyiküké véletlenül.

 

(Ovlachi Alíz)

A Kék meg a Sárga

2007.07.08. 16:44 | Madelaine | Szólj hozzá!

Egyszer két festékpötty - egy kék meg egy sárga - egymás mellé esett a papírra. Egészen közel, a szélük összeért.

- Nem menne kicsit távolabb? - mondta ingerülten a Kék.

- Menjen maga - válaszolta a Sárga -, s különben is, talán köszönne!

Ezzel hátat is fordított volna, mert a Kéket parasztos színnek tartotta - csak hát ez a festékpöttyöknél nehéz ügy, mert sem odébb menni, sem hátat fordítani nemigen tudnak.

- Még hogy én köszönjek?! Egy Sárgának! - morgott fitymállóan a Kék, és bizonyára lebiggyesztette volna a szája szélét, ha lett volna neki.

- Talán csak nem azt akarja mondani, hogy nekem kellene előre köszönnöm?

- De azt. Ha nem látná, én a Kék vagyok!

- Engedje meg, hogy fölkacagjak - mondta gúnyosan a Sárga -, hiszen maga a legközönségesebb szín a világon, nem is lehet egy napon említeni velem... és legyen szíves, ne könyököljön az oldalamba.

- Először is maga könyököl az én oldalamba, másodszor pedig én színezem az eget, a tengert, a vizeket, a legszebb virágok kékek, és az emberi szemek közül is a kékek a legszebbek. Képzeljen el egy sárga szemű embert... brr... vagy sárga vizet! Egyáltalán, hogy mer megszólalni mellettem!

- Mindig tudtam, hogy nagyon közönséges, de hogy ennyire! Mégiscsak túlzás! Még hogy a kék virágok a legszebbek! Látott már maga kankalint? Meg őszi erdőt? Maga túl mohó. Beszínezi az egész eget meg a tengert, csupa kék mindenütt. Unalmas. Én mértéktartó vagyok, sohasem válok unalmassá... Kérem, ez mégiscsak disznóság, most már egészen belém mászik... Árnyalatokban rejtőzöm, kis foltokban jelenek meg. S egyébként is, ha nem tudná, én az Okker családból származom.

- Okker?! Erre vág fel! Az is egy család? Az én őseim sokkal előkelőbbek, például sohasem lenne közülük senki olyan tolakodó, mint maga! Tudja meg, hogy én Ultramarin vagyok.

- Hah! - kezdte a replikát egy színészi felkiáltással a Sárga, akkor különben már rég összefolyt a két festékpötty, de nem volt ideje befejezni a mondatot, mert a kisfiú, akinek az ecsetjéről lehullottak, meglátta őket, és így szólt:

- Nicsak, milyen szép zöld pötty!

 

(Lázár Ervin)

Könnyű szomorúnak lenni, mert a jóért mindig tenni kell!

2007.07.08. 16:29 | Madelaine | Szólj hozzá!

(Palya Bea)

Tinkerbell Hilton kutyanaplója (részlet)

2007.07.08. 09:49 | Madelaine | Szólj hozzá!

"Ma csodaszép idő volt, így Paris elvitt sétálni a hollywoodi hegyekbe. Aztán a sofőrje elfuvarozott minket a kutyaparkba, mert Paris szerint akadnak arrafelé helyes kutyapasik. Én azonban nem kívántam érintkezni egyetlen suttyóval sem, akik fel-alá rohangáltak a parkban, minden cél nélkül. Legfeljebb pudlikkal lógok. Azok közül is csak a pici, pelyhes fajtákkal.

Ha szabad megjegyeznem, remek nevelésben részesültem, és kitűnő a modorom. Sosem pisilek a padlóra. Legfeljebb néha, ha Paris elfelejt idejében levinni sétálni. De mindig is előnyben részesítettem a szabadtéri pisilést. Ha mégis bepisilnék, azonnal ott terem valaki, és feltörli, úgyhogy sosem derül ki. Így mindenki azt hiszi, hogy olyan nagyon jólnevelt vagyok, amilyen egyáltalán nem is vagyok.

Csodálatosan ápolt vagyok, és a sok szutyok a parkban ezt már mérföldekről kiszúrja. Ma is egészen rám másztak - képletesen értve. Persze, nem hibáztatom őket. A körmöm rózsaszínűre van lakkozva, hogy passzoljon a kabátkáimhoz. Most épp egy imádnivaló Fifi and Romeo darabot viselek. (Ha Paris nagyon ki akar rittyenteni, még a cuki cipőcskéket is rám adja.) Egy lépést sem teszek a Swarovski kristályokkal kirakott pórázom nélkül. Persze, egy örökösnő kutyájának semmi szüksége pórázra, csak azért hordom, mert jól néz ki, és mert színeiben passzol a ruháimhoz. Vagyok annyira okos, hogy sosem szaladok el, pontosan tudom, hogy jól megy itt a sorom. Kapok hamburgert és steaket, sőt még Hagen-Dazs fagyit is, ha nagyon jól viselkedem, vagy ha Parisre rájön az éjszakai zabálás. Tudod, valójában sokkal inkább vagyok emberi lény, mint kutyuli, legalábbis elég ügyesen játszom, mert az emberek ezt várják el egy örökösnő kutyájától. És őszintén mondom, jobban kijövök az emberekkel, mint a kutyákkal. Az ilyen gigantikus, vérengző vadállatoktól, akik tízszer akkorák, mint én, azonnal összeszarom magam. Hoppá... Úgy értem, rendkívül megrettenek! Sosem beszélek csúnyán, ha mérges vagyok, akkor sem. Egy jólnevelt kutya sosem káromkodik, még ugatás vagy morgás közben sem.

Mikor hazaértünk a parkból, Paris rákattant az internetre. Mostanában folyton a teacup chihuahua honlapokat nézegeti, mert a fejébe vette, hogy társaságra van szükségem. Szerinte ideje, hogy bepasizzak. Ha szerez nekem egy pasit, elnevezi Pán Péternek. De úgy tűnik, sosem fog olyan pici kutyut találni, amilyen én vagyok. Lássuk be, a legtöbb chihuahua úgy néz ki mellettem, mint egy tehén. Szóval nem aggódom a pasiügyek miatt, foglalkozom inkább a kajával és a ruhákkal. Először is, tuti meleg lenne, tehát sosem foglalkozna velem. Aztán kereshetnék neki valami cuki fiúkát, akivel hókamókázhat, végül pedig ismét egyedül maradnék. És semmi mással nem kellene foglalkoznom, csak önmagammal. Persze, éppen ez az, amire vágyom. Végtére is egy örökösnő kutyája vagyok. Tudom, hogyan legyek igazi díva!"

 

(Paris Hilton, fordította: Steiner Kristóf)

Paris. Nem véletlenül nevezték el rólam!

2007.07.08. 00:18 | Madelaine | Szólj hozzá!

Jobb, ha egy rózsacsokor egyik szál virága vagy, mintha magányos rózsa lennél a gaz kellős közepén.

Sokat segít, ha a szoknyád rövidebb, mint az eszed. A cipősarkaid viszont legyenek hosszabbak!

...gondolj csak bele, mennyire dögös döntés, ha örökösnő létedre magad akarsz dolgozni! Ha lehet, még különlegesebbé tesz, hiszen ki hallott már dolgozó örökösnőről?

Ha már mindenképpen be kell állnod a sorba, állj az elejére!

Biztos majd meghalsz egy cuki srácért, ezen minden lány átmegy. Még én magam is. Még ha ez a periódus rövid ideig tartott az életemben, akkor is. Ilyenkor engedd szabadjára a benned rejlő örökösnőt. A pasik nem szeretik az olyan lányokat, akik túl kedvesek velük, vagy akiket túl könnyen megkaphatnak. Minden pasi olyan lányra vágyik, aki úgy gondolkodik, mint egy örökösnő. Persze, ez is olyan helyzet, amikor jól jön, ha esetleg tényleg igazi örökösnő vagy.

Szerintem azok a pasik, akik tudnak énekelni, hihetetlenül szexisek. Az éneklés a világ egyik legnehezebb dolga, mert könnyen zavarba jöhetsz. Énekelni csak komoly önbizalommal lehet. Ráadásul írhat nekem dalokat.

Sose igyál light szörpiket! Azt mutatja, hogy gyáva vagy. Igazi kólát igyál, koffeinbomba-energiaitalokat vagy Vitamin Watert. Gyűlöld a pezsgőt, mert mindenki elvárja, hogy szeresd. Az energiaitalok a legjobb partiszörpik. Sosem fáradsz el. És nem leszel tőlük másnapos. Ráadásul hülyét csinálhatsz a sok részeg idiótából, akik azt hiszik, okosak, miközben lejáratják magukat.

Az nem zavar, ha a barátaim isznak. Vicces figyelni az embereket, amint egyre kevésbé tudnak önmagukról. Egészen szürreális élmény. Megismered a barátaid igazi énjét. Mókás nézni őket és röhögni a hülyeségükön.

...ha tényleg olyan akarsz lenni, mint egy örökösnő, szerezz valahonnan egy tesót, de mindenképpen olyat, aki jól néz ki, és megbízol benne. Ha így teszel, soha többé nem kell egyedül shoppingolnod, és mindig lesz valaki, akire számíthatsz - mindenben, de mindenben!

Állítólag Marilyn Monroe mondta egyszer: ha valaki a ruhádat dicséri és nem téged, az illető sérteget. Ezért nem viselek mindig dizájnercuccokat. Senki ne szenteljen több figyelmet a ruháimnak, mint nekem! Hogyan fémjelzed saját magad, ha egy hatalmas márkajelzés virít a ruhádon?

Hé, ha a pasik járhatnak divatbemutatókra csak azért, hogy csorgassák a nyálukat, miért ne mehetnék el én is stírölni a modellfiúcskákat?

Fodrászhoz járni azért is jó, mert mindig kikapcsol. Ha semmi más nem jön be, menj fodrászhoz, mert egy időre betölti az űrt, amit a pasik hiánya okoz, ráadásul senki mással nem lehet olyan jól pletykálni, mint a fodrászoddal. Azért fizetik, hogy éreztesse veled: minden rólad szól. És elmenni egy szalonba csilliószor jobb, mint terápiára járni. Kitűnő beszélgetőtársak, ráadásul birizgálják a hajadat. Annyira jó érzés!

Oké, be kell vallanom, a testemen van valami, amit elkeseredetten gyűlölök: a lábam negyvenhármas.

Imádok magassarkúban lenni, nagyon kényelmes! Ősidők óta hordom. Gyorsabban futok tűsarkúban, mint edzőcipőben.

A mackó akkor jó, ha igazán csajos és piros, pink vagy kék színben pompázik. Soha ne viselj szürke melegítőt, mert az emberek azt hiszik, edzeni jársz, ami egyet jelent azzal, hogy izzadt vagy. (...) Higgyék csak az emberek, hogy bármiféle erőfeszítés nélkül is tökéletes vagy! Elvégre örökösnők vagyunk, vagy mi?!

Fontosnak tartom, hogy ne valódi állatszőrt viseljek, ráadásul imádom, ha lesír róla, hogy mű. (...) Néhányszor a képembe vágták, hogy képmutató vagyok, amiért hamburgerrel tömöm magam, de sosem vennék fel bundát. A válaszom csak ennyi: egy örökösnő sosem következetes.

 

(Paris Hilton: Egy örökösnő vallomásai)

Fakeret

2007.07.06. 11:29 | Madelaine | Szólj hozzá!

Többet ér a semmi konkrét körvonalazása, mint a bizonytalanság ötletszerű becslése.

Ha nincs, még mindig megpróbálhatsz csinálni

2007.07.03. 20:03 | Madelaine | Szólj hozzá!

A költő mit is tehet?
Teleírhatja csillagokkal
a mennyboltot,
míg alusznak a csillagászok.
Teleírhatja rózsákkal a kertet,
míg alszik a május.
Teleírhatja napfénnyel a strandot,
míg alszik a napfény.
Ó, százegyszer is kifoghat
a késedelmeskedőn!
Teleírhatja reménységgel
a szállongó időt,
míg alusznak az emberek.

Ki szűknek érzi a mindenséget:
teremt.


(Szilágyi Domokos: A költő mit tehet?)

Bornai Tibor: Aki csak pisilni ment a cukrászdába

2007.07.02. 21:11 | Madelaine | Szólj hozzá!

Erre járt, nem is jött,
csak úgy hozta a lába,
bűntudatát rosszul leplezve arcán,
aki csak pisilni jött a cukrászdába.

Krémesnek, feketekávénak, szörpnek
reá nem hat illatos varázsa,
hiszen ő ilyet evett már,
és csak pisilni jött a cukrászdába.

De azért ő mégis ember,
ezt ismételgeti magába',
s eltűnik szem elől egy percre,
aki csak pisilni jött a cukrászdába.

Kifelé már könnyebb,
a pincér fölényes arccal néz utána,
- De hát kimenni csak szabad - gondolja ekkor -,
aki csak pisilni ment a cukrászdába.

Hedonizmus vagy mi

2007.07.01. 11:17 | Madelaine | Szólj hozzá!

Ne mond le semmiről. Minden lemondás

egy kis halál... meghalni bűn, ne mondj le semmiről:

minden vágyad az Isten szava benned

mutatva, merre rendelte menned.

 

(Babits Mihály: Szimbólumok /Stanzák/)

Azabaj

2007.07.01. 11:16 | Madelaine | Szólj hozzá!

Ha szemezek vele, akkor az a baj.
Ha nem szemezek vele, az a baj.
Ha csak öt percig csinálom, az a baj.
Ha egész éjszaka szemezek vele, az a baj.

De ha én odamegyek hozzá, az a baj.
Ha nem megyek oda hozzá, az a baj.
Ha elkérem a számát, az a baj.
Ha nem kérem el a számát, az a baj.

Ha 20-as vagyok, az a baj.
Ha 30-as vagyok, az a baj.
Ha 70-es vagyok, az is baj.
Ha 80-as vagyok - az nem lehetek -, az is baj.

Ha foglak, leteperlek, az a baj.
Ha csak becézgetlek, az a baj.
Vicceset mondok, az nem baj,
sőt, általában az a legkisebb baj.

Hogyha belelátok a fejedbe, az a baj.
De ha nem látok bele a fejedbe, az a baj.
Ha felveszem a papucsot, az a baj.
Ha nem veszem fel, felfázok, az a baj.

Ha elkenem a szemfestéked, az a baj.
Ha vékonyak a falak, az a baj.
Ott egy pók a párnán, az a baj.
Mindjárt jön a Barátok közt, az a baj.

Az a baj, kell valami?
Kell valami? Iszol valamit, az a baj?
Nem, nem iszok semmit, az a baj.
Az a baj, hogy nem iszol, és az a baj, hogy nem iszok.

Kapod? Vágod? Érzed? Érzékeled? Táncoljál, lazulj, megteszed?
Hallod? Fogod? Megvan? Kened? Tapasztalod? Frankón? Követsz?

Ha túlfőzöm a tésztát, az a baj.
De ha kicsit nyers a közepe, az a baj.
Ha nincs benne elég citrom a teában, az a baj.
Ha túl sok a méz, akkor meg az a baj.

Ha elfogy a dohányom, az a baj.
Ha elfogy a papírom is, az is baj.
Ha nem fogy el, az is baj,
mer' odajössz lejmolni, az a baj.

Nincs kedvem akárkinek adni, az a baj.
Ha tahó módon kérsz, az is baj.
De ha nem adok, az is baj.
Adok, azt megszopod, az a baj.

Ha ide megyek szórakozni, az a baj.
Ha oda megyek, szórakoznak, az a baj.
Ha jó a zene, sokan vannak, az a baj.
Ha rossz a zene, sokan vannak, az a baj.

Nem is tudom, mit keresünk itt, az a baj.
A barátaid meg milyenek, az a baj.
Azér' nem megyek oda, mer' az a baj.
Az arca a baj, az arc a baj.

Hogy én sodorjam meg, az a baj.
Mer' nem tudsz sodorni, az a baj.
Akkor meg minek kérsz? Ez a baj.
Tüzet is én adjak? Az a baj.

Azt hiszed, hogy füves, az a baj.
Mer' nem láttál még ilyet, az a baj.
Ezt mindig el kell mondanom, ez a baj.
Szerinted még nem unom? Ez is baj.

Ha hungarofób vagy, az a baj.
Ha szabadkőműves vagy, az a baj.
Ha dialektikus materialista vagy, az a baj.
Ha semmilyen nem vagy, az a baj.

Kapod? Vágod? Érzed? Érzékeled? Táncoljál, lazulj, megteszed?
Hallod? Fogod? Megvan? Kened? Tapasztalod? Frankón? Követsz?

Ha belépünk az Unióba, az a baj.
Ha nem megyünk a tuti jóba, az a baj.
Ha otthon nevelek disznót, az a baj.
Ha nem nyitok cukrászdát Bécsben, az a baj.

Ha aneszteziológust hívok a csirkéhez,
és aztán szívlapáttal csapom agyon, az a baj.
Libát töm a mama, az a baj.
De miért? - teszi föl a kérdést, az a baj.

Ha frissen iszom a tejet, az a baj.
Ha felforralom, fertőtlenítem, az a baj.
Kiveszem a spájzból, az a baj.
Ha a kiskanalat nem oda rakom vissza, az a baj.

Azt mondod, sokat szívok, az a baj.
Az a baj, hogy semmi közöd hozzá, az a baj.
Meg idejössz, azt' dumálsz nekem, az a baj.
És nem hagyod abba, az a baj.

És nem figyelsz, hogy nem érdekel, az a baj.
Az, amit mondasz: az a baj.
Meg illetlen is vagy, az a baj.
Mással beszélek - nem zavar?

Hogy nem vársz, amíg befejezem, az is baj.
Vagy akkor kérj elnézést, abból nem lehet baj,
de hogy bunkó vagy, az nem csak neked baj,
de hogy nem tudsz róla, az a legnagyobb baj.

Én tudom magamról, ez kisebb baj.
De legalább törekszem egy kicsit, az nem baj.
Na, mindegy, ez az én problémám, ez a baj.
Csak engem izgat, az a baj.

Pedig izgathatna még valakit, az nem lenne baj.
Jól felizgathatna valakit, abból nem lenne baj.
Az jót tenne nekem is. Az csak nem baj,
hogy vágyom rá egy kicsit... Szerinted, baj?

Kapod? Vágod? Érzed? Érzékeled? Táncoljál, lazulj, megteszed?
Hallod? Fogod? Megvan? Kened? Tapasztalod? Frankón? Követsz?

Kapod?

 

(Belga: Az a baj)

Jégvirág

2007.06.24. 22:20 | Madelaine | Szólj hozzá!

Semmi sem olyan fehér és fekete, mint a téli éjszaka. Mégis abból fakad - mint szomorúságból a mosoly - hajnalban a jégvirág.

(Balázs Éva: A Jégtündér ajándéka)

Lincselés Denverben

2007.06.21. 11:49 | Madelaine | Szólj hozzá!

Amikor a nácik a

kommunistákat vitték,

egy szót sem szóltam;

hiszen nem voltam

kommunista.

 

Amikor a

szociáldemokratákat

börtönözték be,

egy szót sem szóltam;

hiszen nem voltam

szociáldemokrata.

 

Amikor a

szakszervezetiseket

gyűjtötték össze,

nem tiltakoztam,

hiszen nem voltam szakszervezetis.

 

Amikor a zsidókat kapták el,

nem tiltakoztam;

hiszen nem vagyok zsidó.

 

Amikor értem jöttek,

már senki se volt, aki szót emelt volna értem.

 

(Martin Niemöller lelkész, a náci koncentrációs táborok foglya)

Sosincs új a nap alatt

2007.06.14. 23:24 | Madelaine | Szólj hozzá!

Az ősember négykézláb mászott, én kocsin repülök, nagy gyorsasággal, mert már ismerem a tengelyt és a kereket. De ez nem haladás. Mind a ketten egyet teszünk: megyünk. Az lenne a haladás, ha legyőzhetnénk önmagunkat, itt belül, belátás által…

(Kosztolányi Dezső)

Világolás

2007.06.14. 15:45 | Madelaine | Szólj hozzá!

 

Rembrandt, Michelangelo s mind a többi

dekonstruálta a világot, aztán

ízlése szerint ismét összerakta,

mert tudta: ez van, nincs semmi helyette.

(Faludy György: Festők)

· 1 trackback

Szívás

2007.06.12. 23:27 | Madelaine | Szólj hozzá!

A magaslatok felé törő küzdelem egymaga elég ahhoz, hogy megtöltse az emberi szívet. Nincs kétség: Sziszüphosz boldog volt.

(Albert Camus)

Nyilvántartanak

2007.06.12. 23:25 | Madelaine | Szólj hozzá!

Nyilvántartanak

nyilván tartanak

tőled

tartanak

tőled

nyilván tartanak tőled

üvöltök

hallgatok

azt csinálok, amit akarok

megszökök

maradok

azt csinálok, amit akarok

feljelentek

lebukok

azt csinálok, amit akarok

védekezek

támadok

azt csinálok, amit akarok

azt csinálok, amit akarok

azt csinálok, amit akarok

Nyilvántartanak

nyilván tartanak

tőled

tartanak

tőled

nyilván tartanak tőled

(Kontroll Csoport)

Gomulka (házmester) bácsi tilalmai

2007.06.12. 23:21 | Madelaine | Szólj hozzá!

Itt tiloss enni,

itt tiloss inni,

itt tiloss lenni,

itt tiloss görbén,

itt tiloss egyenessen,

itt tilos eggyáltalán

menni,

de tiloss maranni is,

állni, sőt, szalanni is,

s még tiloss jáccani,

tiloss jónak láccani,

és tiloss rossznak láccani,

és tiloss hasznáni

vagy ártani,

ahogy tiloss:

hangoskonni, hallgatni,

okoskonni, nevetni,

tiloss itten örülni és szeretni,

tiloss itten meséni,

hangszereken zenéni,

emlékezni, tervezni,

álmodozni, szervezni,

segíteni eggymásnak –

itten a tiloss is tiloss ám!

(Zalán Tibor)

Állat világ

2007.06.12. 23:18 | Madelaine | Szólj hozzá!

Az a cápa, aki a tenyeredből eszik, a lábadból is fog.

Nose job

2007.06.12. 23:09 | Madelaine | Szólj hozzá!

A szépség előjoga határtalan. Még azokra is hatással van, akik nem vesznek róla tudomást.

(Jean Cocteau: Vásott kölykök)

Háttérinformáció

2007.06.12. 23:05 | Madelaine | Szólj hozzá!

Marha nagy rohanás az egész életem. De úgy látszik a másoké is az, és ezért löknek fel reggel a metrón. Nem baj, este majd én lököm fel őket, és helyreáll a világ rendje.

A munkahelyemen egy tizenéves lehülyepicsáz, majd jönnek a szülők, hogy mit tegyünk, tanárnő, otthon minket fel is pofoz. Nem baj, este majd én pofozom fel a saját gyerekemet, maert azt hál’ Istennek megtehetem, és helyreáll a világ rendje.

Marha nagy rohanás az egész életem. Két fellökés és két felpofozás között arra sincs időm, hogy levágjam a körmömet. Már jó ideje nem is borotválkozom, és karmokkal, bundásan mászkálok Pesten, de békésen elfogadom a természet akaratát.

Már nem is emlékszem, hogy néz ki a férjem a sötétben. De azon nyomban helyreáll a világ rendje, amikor este beesek a henteshez: Idefigyelj, bazmeg, adj egy fél kolbászt, mert agyonverlek!

(Tisza Kata)

Bunker

2007.06.12. 23:00 | Madelaine | Szólj hozzá!

S ha nevetek, vagy ajkamon kel ének, teszem, mert egyetlen menedék ez, hogy elrejtsem szavát a szenvedésnek.

(Francesco Petrarca)

süti beállítások módosítása